Advent a Duna mentén

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Advent a Duna mentén

Feltöltve: 2011-12-09

A régi adventek böjtöléssel teltek, igaz, a falusiak megtalálták a módját annak is, hogyan vigadjanak, tréfálkozzanak. A mai adventek idején wellness szállókban tisztul a test, simul ki a lélek. A böjtnek van is kultúrája, meg nincs is, a karácsonyi készülődés viszont a leggyakrabban vásárlást jelent. A Dunakanyarban végigpróbáltuk, hogy is megy ez.

A borjurta és a váci tyúk

Amikor délelőtt tízkor kiszálltunk a buszból Vác főterén, összerázkódtunk az ólmos-nedves hidegtől.
Néhány perc múlva, amikor a borjurtában Vígh György, a Font Pincészet boraiból készült forralt boros bögréket nyújtotta felénk, senki nem mondta, hogy ő délelőtt nem iszik alkoholt.

Bevettük magunkat azután a jurtához közel eső Bormúzeumba, a Vígh család birodalmába, ahol a vagyont érő muzeális tokajiktól a boszorkánycseppig 255 eredeti palackozású ital sorakozik a falakon, és Vígh úr minden palack történetét tudja.
Grófi családok sorsa, szocialista impexek nyugati tevékenysége, a kilencvenes évek tablettás borai, pompás évjáratú borok, ritkaságok történetei mind megelevenednek a zegzugos pincében. Nem kell kimennünk azután még utcára sem, hogy a Sajdik Ferenc nyolcvanadik születésnapjára megnyílt Váci Mosolyalbumba betérjünk. Papp Imre fogad minket, egy utolsó igazi műgyűjtő, olyan, akit nem is huszadik század hagyott ránk, inkább a tizenkilencedik. Ő vette rá Sajdik Ferencet, akit karikaturistaként és Pom-pom rajz-apukájaként ismerünk, hogy fessen képeket váci gyűjteménye számára. Költők, írók, építészek, színészek portréi, novellák, versek egyetlen képen megfestve az alkotóval, disznóvágás, melyen nincs kés a böllér kezében, szomorú arcú lovacskák, váci utcarészletek, és persze a Ludas Matyiból ismert karikatúrák népesítik be a teret.
Én főként az Anyám tyúkja című képnek örültem meg, mivelhogy a Petrovics család Vácon töltött két éve alatt keletkezett a vers, így aztán, mint kiderült – nagymarosi lévén – földik vagyunk a hírneves, versbevett állattal.

Papp Imre tovább kalauzol minket a Modern Művészeti Gyűjteménybe, ahol még Salvador Dalitól is akad dombormű: a sokkeblű Földanya, de Szabó Vladimir, Tóth Ernő, Scholz Erik, Orvos András, Józsa János és sok más kiváló kortárs képzőművész meghatározó darabjai is itt vannak összegyűjtve. Aki borzongani akar, az Matuska Szilveszter képeit is megnézheti, és meghallgathatja a gyűjtőtől a róla szóló talányos visszaemlékezéseket. A Remete Pincében ebédelünk. Karácsonyi díszben az ónos, szürke délben is hangulatos hely, de szép időben bontakozik ki igazán a Dunához vezető lépcsőből nyíló, teraszos étterem.

Forralt bor és trüffel

Szentendrén egy valódi Mikulás – Kertész József idegenvezető – vár minket forralt borral.
A település kelta, római múltjáról, mesél, míg a Népművészetek házához érünk a Kisasszonytól Vízkeresztig című kiállításra, amely a környék magyar, német, szlovák, dalmát, szerb népének szokásait mutatja be használati és dísztárgyakkal, bábukkal. Az életnagyságú betlehemmel díszített terecskét elhagyva a Mikulás megkönyörül rajtunk, jó melegben forrócsokit iszunk, pálinkát, forralt bort, sütőtököt, gesztenyét kapunk uzsonnára a cukrászdában, és ami még finomabb: friss, langyos francia trüffelt.
A szomszédos csokiboltban levendulás, málnás bonboncsodákat kóstolunk, aztán vissza a hidegbe, korcsolyapálya nyílt ugyanis a Lázár-cár téren, és még nem is láttuk a Jókai hős Rab Ráby házát, aki Ferenc József adóhivatalnoka volt, mielőtt Szentendrén a tömlöc mélyére került volna, mivel adóügyekben vizsgálódott.

Sípálya, fáklya, vegyigyümi

Búcsúzunk Szentendrétől, a Nagyvillám hegyen egy csapat vaddisznóba botlunk még a sípálya előtt, ahol már síelnek a lesiklópályán, mi csak becsúszunk a hüttébe forralt borért meg azért, hogy megtudjuk, miképp lehet fenntartani egy ilyen pályát, ami működik akkor is, amikor nincs igazi hó. Szabadtéri programunk még mindig akad itt Visegrádon is: Szent György hagyományőrző vitézei kardokkal, íjakkal, dobócsillaggal küzdenek meg egymással a palotaudvaron, ha odafagyunk is.
A Renaissance étteremben jelmezes urak, hölgyek hozzák az őzragu levest, mézes kacsacombokat, sörben pácolt, kolozsvári szalonnával tűzdelt malacot, s aztán mákos-túrós-gesztenyés rétest.

A lakoma után indulunk is az étterem- és szállodatulajdonos család fejével, Zeller Tiborral az élen, fáklyákkal a kezünkben az éjszakába, hogy megnézzük a király palota udvarát, illetve a vegyes gyümölcspálinkás kupicák alját.

Bazsalikomos körtelekvár

Másnap reggelre eltűntek a hegyek, a Börzsöny, a Pilis, a kompunk tejfölben úszik a Duna fölött. A tejfölből buszozunk Nagybörzsönybe, ott megállunk az Árpád-kori bányásztemplomnál, szemünket nyugtatja, lelkünket békítgeti a titokzatos geometriájú épület, nehezen tágítunk tőle, pedig az időjárás most sem kényeztet.
A Lekvár-lakba megyünk, ahol a kezünk elgémberedik, ahogy kanalazgatunk a temérdek kicsi üvegből. Elvonszolni se lehetne onnan a társaságot, amíg minden kikészített lekvárba bele nem kóstoltunk. Én a bazsalikomos körtére, a vörös bélű görögdinnyére, a levendulás almára esküszöm, de nagy sikert arat a mandulás-étcsokis meggy, a gesztenye, a rumos dió, a karamellás körte is. Kicsi fazekakban kezdett lekvárt főzni Schváb Mónika és Szarvas Attila, mára 80 literes üstökben fő a sok finomság. Én a Liszt Ferenc reptéren is láttam már lekvárjukat, de még a nagymarosi őstermelői piacon is.

A nagybörzsönyi kisvasúthoz törekszünk most már. A Börzsöny kopáran, díszeitől fosztva most is szép, letöröljük a párát az ablakról, és elnézegetjük, ahogy zötyög velünk a kisvonat Kóspallag felé.

Friss vargánya és paraszttorta

A Szent Orbán Erdei Wellness Hotelhez most már közel járunk, látszik a rönkökből rótt óriási homlokzat. Csillag úr, a tulajdonos vár minket s körbevezet a kétféle stílusú szállodaépületen.
Az egyik fele kő, a másik csupa rönk, átható fenyőillattal. Míg kanyargunk szárnyról szárnyra, éppen esküvő készülődik, loknis hajú hölgyek, frissen borotvált urak kerülnek elő. Az étteremben egy hatalmas szívet szerelnek a falra, romantikusabb lelkületű kollégák nem veszik le a szemüket a munkálatokról. Háromféle menüajánlatot kaptunk előzetesen a Szent Orbánból. Jól néz ki a fácánleves is, de nagyon boldog vagyok, hogy a friss, rusztikusan vagdalt, nem agyonfőtt vargányákat választottam a magyaros gombalevessel.
Utána vaddisznót lehetett enni mézeskalácsos mártással vagy szarvast narancsos-gyömbéres sárgarépával, mogyorókrumplival, és volt vega avagy böjti verzió is: sztrapacska méghozzá. A desszertek közül a házi capucchino-torta, afféle németes paraszttorta a séfkonyhából lett a legfinomabb a szélekre sült karamellel.

Emberlabda, hullámhasalás

Vissza Budapestre! Vár még minket az Aquaworld és a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren. Jaj, nagyon sok minden ez így egyszerre. Az óriási fürdőkomplexumban egy medencéből kigördülő embernyi labda utunkat állja. Kihalásznak belőle a szülők egy kislányt, beletesznek egy másikat, és már gurul is tovább. Hideg sportmedencék, meleg pancsolók, több emelet magas csúszdák váltják egymást inkább fantasyba, mint történelemkönyvbe illő díszletek között.

Tömeg, eső, Vörösmarty tér

De még a Vörösmarty téren is látni, sőt kóstolni kellene valamit! Ónos, ragacsos eső esik a bódék között, nem is értem, hogy ez nem zavarja a kavargó tömeget, tapodtat se lehet mozdulni percekig, pedig már sötét van. Próbálom figyelni az ajándékkínálatot, aztán a borokat, pálinkákat, az ételeket, mielőtt akaratom ellenére tovább sodornak. Kínai karácsonyi díszeket most nem látok, de egy csomó bizalomgerjesztő kézműves holmit, szimpatikus mézeket igen. A pálinka gyanúsan drága, nem férek oda az ételekhez, pedig mellúszással is próbálkozom. Feladom, azt hiszem, majd hétköznap, délelőtt visszajövök, amikor süt a nap, és talán nincsenek ennyien.

Varga Klára